Sziporkázó szellemessége elbájolt, gőgösen felszegett álla, pattogó vezényszava és idegesen büszke magatartása imponált, alázatos, gyámoltalanul révedező tekintete, zárkózott, kedves zavara megindított. Jóságos volt vagy durva, dölyfös vagy gyöngéd, hetyke vagy megtört - pontosan a műsoron levő szerep szerint. Szinte kacéran fitogtatta kaméleontehetségét.
Közben az életben eljátszotta a szerető, a barát, a férj szerepét, később a forradalmi színházcsinálóét, majd a Harmadik Birodalom kegyeltjeként az udvari bolondét is. Az Állami Színház intendánsa lett, államtanácsos és szenátor. Beletanult és belehízott a hatalomba, fürdött a fényében, és mindvégig gondosan kerülte, hogy egyetlen igaz szót is ejtsen.
Amikor Klaus Mann 1949-ben, negyvenhárom évesen véget vetett az életének, napjaink német irodalomkritikus-doyenje, Marcel Reich-Ranicki így írt: Homoszexuális volt. Szenvedélyes volt. Thomas Mann fia volt. Tehát háromszorosan sújtott. A német állampolgárságától megfosztott Klaus Mann azon a végzetes napon nem gondolta volna, hogy évtizedekkel később ő még kultuszfigurává lesz, főleg a fiatalok szemében. Főműve, az 1936-ban Amszterdamban megjelent Mephisto ma tananyag a német iskolákban. Klasszikus. Szabó István filmet forgatott belőle - az 1982-ben Oscar-díjat ért. Magyar színpadi adaptációja Alföldi Róbert nevéhez fűződik.
