Ahogy Lawrence Durrell klasszikus regényében, az Alexandriai négyes-ben, úgy Dina Rubina is több szereplő hangját megszólaltatva meséli el a zseniális, ámde szívszaggatóan hasadt lelkű bábjátékos és légiesen könnyed, törékeny felesége múltbéli, csavaros, elbűvölő, tragikus és némiképp misztikus, ám végeredményét tekintve boldog szerelmi történetét, melyre sötét és súlyos árnyat vet a nő családi öröksége. A Petruska-szindróma gyönyörűen megírt szimbolikus regény az önazonosságról és a teremtő alkotásról, a vágyakozásról és a veszteségekről – és nem utolsósorban: a szerelemről. Dina Rubina megvalósította a lehetetlent – három különböző műfaj elegyét teremtette meg. Családi bűnregényt, lélektani drámát és szenvedélyes szerelmi történetet ötvözött egymással. A szerző által ábrázolt érzelmek ráadásul ebben a művében is szétfeszítik a személyiség kereteit. Ember és báb, bábjátékos és lázadó bábja, az ember mint báb a Teremtő kezében, az örökölt múlt kényszerének alávetve? A szerző e sokdimenziós metafora minden síkját megvilágítja. Rubina szövegalkotó „festészete” – mely Iván Ildikó érzékeny és pontos fordításában a maga teljességében megcsodálható –, mint mindig, most is kiemelkedő: szinte harapni tudnánk, élvezettel nyeljük a könyv illatos, jóízű levegőjét.
