Pokol a hegyek között

Ronny és Teddy, a két „barát” ismét egyforma szerencsével versenyeztek. De amíg a kormányzó nagydíját el lehet osztani két részre, egy keletről
érkezett leány szíve legalábbis együgyű férfiak felfogása szerint, oszthatatlan, és csak teljes egészében nyerheti el valaki. Joan Attle talán különös kedvtelést is talált abban, hogy a két veszettül
elszánt legényt versengeni lássa. Miss Attle-nak ez tetszett. Mit tudják Bostonban vagy Philadelphiában, hogy errefelé a sűrű férfivér még ismeri az egyszerű ősi törvények parancsát? Mit
tudnak az ilyesmiről keleten, ahol teliholdas éjszakákon nem hallatszik az éhesen ügető farkas panaszos üvöltése?
Hiller vendéglőjében azután megtörtént egy napon a döntő szóváltás. A gúnyos, éles vitát Teddy Back így fejezte be:
– Elég a fecsegésből. Ha éjszakára kisétálsz Fred Martins erdejébe, rám találhatsz a pataknál, ahol a villámsújtotta fenyő van. Azt hiszem, megértettél. Éjfélre ott leszek. Nem szeretnék hiába várni rád, Ronald Kerry!
– Légy nyugodt – és még kétértelműen hozzátette –, nem fog rád virradni, Teddy Back."