Ebben a könyvben Aczél György és Pozsgay Imre kultúrharca kiterjed a színházra is: sokan sokféle szellemben támadják azt a munkát, amit Székely Gábor és Zsámbéki Gábor a Nemzeti Színház élén végez, de ez alkalmat teremt a két rendezőnek, hogy megfogalmazzák művészi eszményeiket. Közben a Katona nyitó előadása, a Thália szekerén is azt kérdezi: van-e kiút a folyton jogait követelő provincializmusból.
Ebben a könyvben betiltják majd engedélyezik Mrozeket, és a Nemzeti a Játékszínben bemutatja az Emigránsokat. Két kelet-európai beszélget szabadságról és reménytelenségről, s miközben újra és újra ugyanazokat a játszmákat játsszák, Lengyelországban megalakul a Szolidaritás, majd egy év múlva kihirdetik a szükségállapotot. És megint minden ugyanolyan szürke és reménytelen lesz, mint addig.
Ebben a könyvben egy jó szemű dramaturg rávesz egy válságban lévő írót, hogy darabot írjon a Nemzetinek. Kornis Mihály Hallelujája az álló idő egyetlen pillanatába sűríti az egész Kádár-kor enciklopédiáját. Az előadás sikere a Nemzeti vezetőinek bukását jelenti. De a politikai játszmák megint kiszámíthatatlanok: Székely és Zsámbéki önálló társulat alapítására kap lehetőséget.
Ebben a könyvben, mint cseppben a tenger, benne van az egész magyar színháztörténet, sőt az elmúlt 120 év magyar történelme is. Pedig nem szól másról, csak egy színház, egy társulat, egy szellemiség születéséről.
Az alakuló Katona József Színházról és koráról.
