Rendőrnek tanul, és maga kezd nyomozni anyja eltűnése ügyében, ám ahogy apránként feltárulnak előtte a családi hazugságok, az elhallgatott múltbeli események, rádöbben, hogy talán nemcsak az anyja sorsa ismeretlen előtte, hanem a saját családja valódi története is.
Az Egyetlen cseppben sodró lendületű, feszültséggel teli thriller hovatartozásról, a családi kötelékek erejéről és az önálló út kereséséről. Sötét hangulatú, epikus családtörténet arról, hogyan lehet szembeszállni a külvilág elvárásaival, és hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz, még akkor is, ha közben minden darabjaira hullik, amit igaznak hittünk.
SISSEL-JO GAZAN napjaink egyik legsikeresebb és legelismertebb dán regényírója. Gyerekkorában édesanyjával három éven át utazgatott a Földközi-tengeren, élményeiket levelekben osztották meg ismerőseikkel – innen ered a történetmesélés iránti szenvedélye.
Végzettségét tekintve biológus, sokáig tudományos kutatóként is dolgozott. Műveinek témáját elsősorban a természettudomány izgalmas, versengéssel és hatalmi harcokkal teli világából meríti, könyveit ma már közel húsz országban adják ki.
A The Guardian a „skandináv noir” műfaj egyik legjelentősebb képviselőjének nevezte. A dinoszaurusz tolla, a Tintagomba, a Fehér virágok és A fecske röpte című, nagy sikert aratott regényei után ez az ötödik könyve magyarul."