A kikötőben már félúton járhattak, amikor három óriás sas szállt le eléjük.
A sasokról római kommandósok ugráltak le lila pólóban, farmerben és csillogó páncélban, arany kardokkal és pajzsokkal a kezükben. Amikor a sasok újra felemelkedtek, a középen álló vézna alak feltolta motoros-szemüvegét.
- Adjátok meg magatokat Róma nevében! - visította Octavianus.
Hazel kihúzta lovassági kardját, és ezt morogta:
- Arra várhatsz!
Annabeth magában káromkodott. A sovány látnok nem zavarta volna őket, viszont a másik két légiós harcedzett katonának tűnt. Sokkal nagyobbak és erősebbek voltak annál, mint amekkorákkal Annabeth szívesen leállt volna küzdeni. Ráadásul Pipernél csak tőr volt.
Piper békítőn maga elé tartotta kezét:
- Octavianus, ami a táborban történt, az csapda volt, mindent megmagyarázunk!
- Az a baj, hogy nem hallak! Viasz van a fülemben! - kiabálta Octavianus. - Ez a szokás, ha gonosz szirénekkel beszélünk. Dobjátok el a fegyvereiteket, és lassan forduljatok meg, hogy hátraköthessem a kezeteket!"