"Az ember mindig is figyelmesen szemlélte a természetet. Így létrejöttek a fizikát - valamint az élőlényeket tanulmányozó biológiát és az anyagokat és kölcsönhatásaikat vizsgáló kémiát - magukban foglaló "természettudományok". Végső soron mindent a fizika törvényei szabályoznak. Azt, ahogy Pati mozog a hétköznapokban, amilyen a testhőmérséklete, és azt, hogy mit és hogyan lát és hall, mind a fizika törvényei határozzák meg. Sapi szendvicse a kémia egy megjelenési formája, de az általa szolgáltatott energia a fizika törvényeit követi.
A legelső lépés mindig a fizika!"
A világ működését irányító törvényszerűségek megismerésének eszköze a fizika tudománya. A könyv szemléletes magyarázatokkal és egyszerű kísérletekkel segít megérteni e törvényszerűségeket, felfedezésük történetét pedig vicces képregények formájában ismerteti.
A fizika és alapkérdéseit és törvényeit sorra vevő kötet kicsiknek és nagyoknak is érdekes és szórakoztató olvasmány, egyben remek kiegészítője az általános iskolai tananyagnak.
A könyv a szerzőpáros korábban megjelent, Nyomozás a kémiai elemek után és Ilyen az élet! című kötetei "testvérének" tekinthető.