A világ legidegesítőbb reggele volt aznap: a Beszélj Úgy, Mint Egy Kalóz! Reggel.
– Hejhó, cimborrrák! – kiáltott Brayden, ahogy belépett a terembe.
Tisztán emlékszem, hogy felnyögtem, ahogy meghallottam.
– Jaj ne! – mondtam, és lehunytam a szemem. – Ne kezdd te is!”
A nevem Chase Cooper, hatodikba járok, nindzsa vagyok és ez a második naplóm. Csak egy hónap telt el az első óta, de egy olyan zakkant iskolában, mint az enyém, egy hónap egy örökkévalóság!
A suliban nemrég olyan napot tartottunk, ahol mindenkinek kalózosan kellett beszélnie – csakhogy a kalózos beszéd nem állt le a nap végén! Egyre többen és többen kezdték csinálni, ahogy telt-múlt a hét, és kis időn belül már kezdett egészen úgy tűnni, hogy elkerülhetetlen egy kalóztámadás!
Én nem törődtem az intő jelekkel, mert azt hittem, vicc az egész. Kiderült… hogy nem az.
Veszélybe került az egész iskola, és csak én tudom megmenteni!