Gyulai munkássága nemcsak a múlt századra, hanem a mi századunkra is mélyrehatóan rányomta bélyegét. Emiatt fontos tehát, hogy Gyulaival mint iskolateremtővel, alaposan szembenézzünk, és tanításainak eredendő gyökereit kimutassuk. Személyiségének és politikai magatartásának, esztétikai elveinek és regényelméletének a vizsgálatával szeretné megmutatni a szerző Gyulai igazi, emberi arcát, amellyel régóta tartozunk nemcsak a nagy kritikus emlékének, hanem - és főképpen - a magunk irodalomtörténeti és eszmei tájékozódásának is.
Dr. Beke Albert irodalomtörténész, kritikus, tanár és nyugalmazott egyetemi docens, a Magyar Írószövetség rendes tagja, az első Orbán-kormány idején a Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezetőjeként dolgozott. Hatvan éve alkot, bár a diktatúra idején egy időre elhallgattatták, ám a rendszerváltás óta zavartalanul jelenhetnek meg irodalomtörténeti munkái és kritikái. Jelen könyvével együtt eddig 25 önálló kötete látott napvilágot.
1993-tól 1998-ig a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított, a Bölcsészettudományi Kar alapító tanárai közé tartozik. A Kar tudományos közleményeinek, a Studia Nova című folyóirat első négy számának felelős szerkesztője volt.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából, 2014-ben Magyarország Köztársasági Elnöke dr. Beke Albertnek "klasszikus értékeken alapuló, a hazai, rendszerváltás utáni irodalomtörténet-írásnak új szemléletet adó munkássága elismeréseként" a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta.