Közben pedig a hivatásában tapasztalható, esetenként zaklatásig fajuló szexizmussal is meg kellett birkóznia, hogy megbecsült mellsebész lehessen az alapvetően férfiak uralta közegben.
Élete igazi drámája azonban csak ezután kezdődött, amikor is azzal a betegséggel diagnosztizálták, melynek érintettjein korábban orvosként már oly sokszor segített: mellrákkal. Innentől először a puszta túlélése a tét, hiszen nemcsak a tumorral, a terápia néha elviselhetetlennek tűnő mellékhatásaival kell megküzdenie, hanem saját súlyos szorongásával, depressziós időszakaival és szuicid gondolataival is. Liz O’Riordan végül emberfeletti erőfeszítéssel felülkerekedik a testi-lelki megpróbáltatásokon, és annak módját is megleli, hogyan adjon értelmet életének és segítsen az embereken azután is, hogy kénytelen feladni eredeti szakmáját. A brit szerző megrázó, egyben felemelő története szerte a világon már olvasók millióihoz jutott el.