A királyi udvarok és a hollywoodi sztárok által ünnepelt Callas megharcolt a szexizmussal, hogy feljusson a csúcsra, de volt egyvalami, amire vágyott, ám soha nem lehetett az övé: a boldog magánélet.
A Díva születik című könyvben Lyndsy Spence bestselleríró eddig nem látott dokumentumokból merít, hogy feltárja egy igazi ikon kendőzetlen, tragikus történetét.
Részlet a könyvből:
Maria a Norma nyitányán Nicola Rossi-Lemeni és Giulietta Simionato mellett énekelt; a kritikusok a Simionatóval közös "Mira, o Norma" című duettjéről azt írták, hogy "ez olyasmi, amiről még az unokáinknak is mesélhetünk". Megjelenése váltotta ki azonban a legtöbb sajtóvisszhangot. "Vékony, mint egy gally és gyönyörű abban a tragikus maszkban - amit a belső derű árnyal. Jelenléte és stílusa is van."
A Traviatában Tito Gobbival énekelt, és a Biki tervezte jelmezeket viselte; a vörös masni a báli ruháján remekül ment Elizabeth Arden rúzsának árnyalatához. A Lammermoori Lucia elsöprő sikert aratott, és huszonkétszer tapsolták vissza. A Chicago Tribune ezt írta: "Valóságos tapslavina szabadult el, az éljenzés fokozatosan lett egyre hangosabb, majd álló ováció következett, és a széksorok közötti folyosók megteltek emberekkel, akik a lehető legközelebb igyekeztek tolakodni a színpadhoz."
Az egyik ilyen megszállott rajongó Bagarozy volt. Emlékeztette 1947-es szerződésükre, és százezer dollár kifizetetlen jutalékot követelt. Rossi-Lemeni azt tanácsolta Mariának, hogy egyezzen meg Bagarozyval; árménykodásának ugyanis ő is áldozatul esett New Yorkban, és négyezer dollárt fizetett a szerződésük felbontásáért. Titta javaslatára Callas nemet mondott, mivel Bagarozy nem látta el ügynöki feladatait. "Áldozatot kíván elviselni mások és saját magunk ostobaságát, mert sajnos mindannyian lehetünk ostobák", mondta Maria, fiatalkorában elkövetett hibáira gondolva. Bagarozynak adott válasza azonban naivitást tükrözött, különösen azután, hogy a férfi New Yorkban pert indított ellene, és azzal fenyegetőzött, hogy szerelmes leveleit eladja az újságoknak.
Maria sok szempontból megszenvedte, hogy nem volt saját sajtósa, és hogy a kérdésekre mindig őszintén válaszolt. "Őszintének kell lennem", mondogatta gyakran, bár ezzel gyakorlatilag engedélyt adott az amerikai sajtónak arra, hogy manipulálja a szavait. Soha nem udvarolt a sajtónak, és Dorle Soriának kellett rávennie, hogy köszönőleveleket küldjön, különösen Emily Coleman zenekritikusnak,* "az összes csodálatos dologkért, amit érte tett" a Newsweek és a Theatre Arts lapokban.
Tudja, hogy mennyire rajong magáért - nagyon sokat jelentene neki, ha kapna magától egy saját kezűleg írt levelet. Emellett, tisztán szakmai szempontból, mivel jövőre visszatér Chicagóba, tudom, hogy nem akarja őt megbántani.