(…) Hogy mindkettonk lelke megnyugodjon, hogy tisztán lássuk azt, hogy nincs más bilincs rajtunk, mint az, amit önmagunk rakunk fel magunkra, leveleket írok neki, pontosan negyvenkét napra szólót, útravalóul, mert a régi halottaskönyvek szerint ennyi ido kell ahhoz, hogy anyám lelke és én, az e világi lánya, a vélt és valós sérelmeket jóvátegyük, hogy ne érezzük azok terhét, hogy megnyugodjunk, és hogy legyen idonk ahhoz, hogy valamennyibol gyönyöru emléket alkossunk."" A leveleimet olvasva a legszemélyesebb élményeimhez, érzéseimhez, legmélyebb titkaimhoz jut az olvasó: beleláthat anyámmal való kapcsolatomba, amely hol diadalmasan ujjongó, hol fájdalmasan zokogó volt. Könyvem nem más, mint az élet átélésének gyönyörusége. Aki elolvassa, nem velem azonosul, hanem az emlékeimmel, a titkaimmal, amelyek lehetnek akár közösek is. (Eszterhai Katalin) Eszterhai Katalin új könyve negyvenkét, édesanyjához írt levelet tartalmaz. Negyvenkét levelet, amelyet a szerzo sosem küldött el, hiszen már nem volt kinek és hová küldenie. Egyfajta emlékkönyv ez, színek, ízek, hangok és mozdulatok emlékkönyve, amely arra vállalkozik, hogy kisimítsa anya és lánya lelkén támadt gyurodéseket, ráncokat, hogy az életen innen és azon túl is megbékélést és kiengesztelodést találjanak. A Csillag lettél arra tanít, hogy sosem késo egymáshoz fordulni, és elmondani azt, amit még el kell mondani. Sosincs túl késo a szeretethez.
