Újvidéki lányok tűnnek itt fel, és vonulnak el. Nekik mesél Szindbádunk valóban és álomban mindent, amit tud. Az idő szűkebb szegmentumában, amely idő nincs a dátumok kalodájába szorítva, mégis jól elhelyezhető a viszonylagos közelmúltban. (...) Elmagyarázza ezeknek az ifjú hölgyeknek Kovács Istenke Szindbád: régebben úgy gondolta, hogy Újvidék az utolsó téglájáig megismerhető, s hogy ez az ismeretség majd még a hasznára lehet. Hogy miután szépséges édesanyját elveszítette, az apja is elveszett, de a város megmaradt. A város, amely olyan, mint egy máj, egy szív. Ha leválasztanák rólad, menten belepusztulnál. Nem az emberek miatt, hiszen az elbeszélőnek itt nem is voltak sosem igaz barátai. (Balázs Attila)
