Íme néhány mutatóba: Szembesítenünk kell-e a haldoklót a tényszerű helyzetével? Hogyan hasznosulhatnának jobban a kötődésből meríthető energiáink? Be kell-e, be szabad-e vonnunk a gyerekeket ebbe a történetbe? Hogyan dolgozzuk fel a veszteséget?
A 17 éve az óbudai hospice-ban dolgozó Biró Eszter válaszai nem kinyilatkoztatások, hanem elméleti ismeretekből és gyakorlati tapasztalatokból leszűrt következtetések. Vállaltan személyes meggyőződések, melyeket nem kötelező elfogadni, viszont érdemes végiggondolni mindenkinek, aki szeretné megtalálni a maga számára elfogadható válaszokat. És az, aki ezt megteszi, nemcsak arra a kérdésre tud majd nagyobb eséllyel válaszolni, hogyan lehet méltósággal meg-halni, de arra is, hogyan lehet halandóságunk tudatában (még) jobban szeretni az életet.
A Magyar Hospice Alapítványt 1991-ben alapították meg, hogy rákbetegeknek és családjaiknak nyújtson szakszerű, emberséges, tüneteket enyhítő és méltóságot őrző ellátást az élet utolsó szakaszában; elsősorban a betegek saját otthonában, családtagjaik körében, szükség esetén pedig a 2005-ben nyílt fekvőbeteg rész-legen. 2010 óta speciális képzettségű team gondoskodik gyógyíthatatlan beteg gyermekek otthoni ellátásáról, szüleik támogatásáról is. Az Alapítvány laikusok, egészségügyi szakemberek, pedagógusok számára szervezett gyakorlat- orientált képzései mögött szilárd az elméleti meggyőződés, hogy az emberi méltóság az élet utolsó pillanatáig megőrizhető.
