A koppenhágai múzeum 1648-ban készült Krisztus Emmausban című képe tehetséges tanítványi munka - a szerző szerint mégis remekmű: megrendítő, kiábrándult, keserű látlelet az ember köznapi vakságáról.
Mert - e könyv tézise szerint - a mester nemcsak festőként volt géniusz, hanem drámaszerzőként is: arra oktatta tanítványait is, hogy - mint itt is, egy bibliai történettel szembesülve - ne érjék be a készen talált vallási vagy erkölcsi szentenciákkal: nézzenek úgy a kép színpadára, mintha itt és most történő, nyitott kimenetelű drámák szemtanúi volnának.
Rembrandt kifinomult képalkotói és dramaturgiai eszközöket fejlesztett ki arra, hogy bonyolult emberi konfliktusokat vigyen színre festményeken és rézkarcokon - oly módon, hogy elkötelezett nézője a cselekményt, a sorsok alakulását eseményszerűen végig is tudja követni.
De a festmény mégsem színház - a laikus nézőnek, hogy megelevenedjen a dráma, itt aktívan játszania is kell. Igaz, ehhez - a történetek ismeretén túl - csupán odafigyel ésre, fegyelmezett szemmunkára, empátiára és némi képzeletre van szüksége - a fá radságért viszont a megértés öröme, katartikus műélvezet kárpótolhat.
Rényi András elemző munkája igyekszik megkönnyíteni a belépést a képek rembrandti színpadára, a festett függöny mögé. Elemzései nyomán a művek virtuális terében nemcsak egy, a XVII. században fogant, de ma is shakespeare-i módon eleven világ tárul fel előttünk, hanem a képi médiumok egy olyan varázslatos játéktere is megnyílik, amely örökre rabul ejti azt, aki egyszer valóban belemerészkedett.
RÉNYI ANDRÁS (1953) művészettörténész, esztéta, egyetemi tanár, az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskola Művészettörténeti Doktori Programjának vezetője.
