Az első világháború ért véget 1918 novemberében. Oroszországban és KeletEurópában majd egy évvel később zárult le, miközben itt és Európa más területein is olyan konfliktusok sorozatát robbantotta ki, melyek egészen 1923-ig tartottak.
A háború folytatásában kiemelkedő szerepe volt a paramilitáris csoportosulásoknak. Ezek rendelkeztek a formális katonai szervezetek bizonyos vonásaival, ám a reguláris hadsereggel szemben ezeket különböző forradalmak eszközeiként, vagy pedig – amikor az osztály – vagy nacionalista forradalom leverésére elégtelennek bizonyult a reguláris hadsereg – a hagyományos haderő pótlékaként alkalmazták. A paramilitáris erőszak különböző összefüggésekben is jelentkezett. Az Oroszországban kitört osztályforradalom által elindított erőszakhullámnak is fontos aspektusa volt, miközben Közép- és Kelet-Európában – Finnországot és Olaszországot is ide értve – ama ellenforradalmi tevékenységnek is elválaszthatatlan összetevőjévé vált, amelyek a bolsevik osztályerőszak mitikussá növesztett rémképével igyekeztek felvenni a harcot a rend és a tekintély védelmében.