Ernyey Imrével vagyok látható, az akkori rendszer által generált és az úri osztályt érintő hosszas vidéki kényszerpihenőnk egy meghitt pillanatában. Nézzék csak meg ezt a talpig úriembert, ezt a tartást! A pompás öltönyt, a kamáslit, a díszzsebkendőt és a békebeli, saját kaptafára csináltatott cipőt – amit Schmoll-pasztával és borecettel saját maga suvickolt olyan fényesre, hogy még a légy is elcsúszott rajta -, mely kellékek finoman fogalmazva is anakronisztikusan hathattak a magyar ugar ötvenes évekbeli népi demokratikus stílustalanságában. „Egy úr, a pokolban is úr!” – ez volt a kedvenc mondása, melyhez haláláig tartotta magát. Viszont azt is megtanította nekem, hogy a származás, de még a legjobb neveltetés sem tesz valakit automatikusan értékes emberré. Ha belső tartásunk, saját igényességünk nem diktál egy, az átlagtól eltérő érzékenységet és egyedi stílust, a környezetünk hamar felismeri valódi énünket és kinő minket, mint gyerek a kabátot. De mi is ez a gyakran emlegetett úriemberség? Mitől lesz valaki igazi gentleman? Egyáltalán, mit jelent a stílus, hol tanulható meg, hogyan kell alkalmazni az életben? S talán a legfontosabb kérdés: miután mindennapi fizikai valóságunk mellett egyre inkább a virtuális jelenlét, egy hiperszonikusan gyorsuló cyber-világ veszi át az uralmat kapcsolataink és gondolataink felett, van-e egyáltalán szükség a régi értelemben vett lovagiasságra, a nő tenyéren hordására ebben a már inkább mesterséges, mint természetes közegben? Erre, és az ízlést, stílust, szerelmet, divatot és rengeteg más, izgalmas témát érintő kérdésre próbálok választ adni ebben a könyvben – amely bár klasszikus férfiolvasmány, mégis leginkább nőkről és főleg nőknek szól…
