Ahogy a jelen kötet sajtó alá rendezője, Anghy András írja a nemrég elhunyt kutatóról: „A témák és a szerkesztett szerzők iránti alázatos szerénység, az akríbia türelme és a filológiai alaposság a személyiség karaktereként határozta meg írásainak csendes habitusát.” Ezek az írások a filológiai kritika eszközével szállnak szembe a Csontváry-irodalom közhelyeivel, amelyek a saját korában meg nem értett zseni alakjával próbálják igazolni a művészettörténeti besorolás nehézségeit. Tímár Árpád megjegyzései Csontváryról – a művészi kvalitás esztétikai értékét, ugyanakkor művészetfilozófiai problematikusságát egyszerre fenntartva – ellene mondanak a hangzatos, a titokfejtő, a szimbólumértelmező vagy a festékanyagok alkímiáját boncolgató értelmezések hangzavarának, és a legendákon innen, a tudható és igazolható tények alapján rajzolják meg a festő befogadástörténetét, kitérve a forráskritikai problémákra vagy a képcímek és képértelmezések kérdésére. A könyv második része az 1905-től 1941-ig Csontváryról megjelent újság-, illetve folyóiratszöveget összegyűjtő antológia, amely Tímár Árpád évtizedes, gondos gyűjtésének eredménye, és itt jelenik meg először. A különféle sajtódokumentumok révén még pontosabb képet alkothatunk a magyar festészet egyik legnagyobb alakjáról.
